Éjszakai zárások a Sibrik Miklós felüljárón

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

Folytatódik a Sibrik Miklós úti felüljáró átépítése, ami szükségessé teszi annak lezárását. Emiatt 2015. március 25-étől (szerda) március 28-áig (szombat) 21 óra és hajnali 4 óra között a 68-as, a 85-ös, a 98-as, a 151-es, a 202E, a 909-es és a 968-as autóbusz módosított útvonalon közlekedik. A március 28-áról (szombat) 29-ére (vasárnap) virradóra zajló munkák miatt szombaton este már 20 órától lezárják a felüljárót. Az ezen az éjjelen történő munkák függvényében további két éjszakával meghosszabbodhat a lezárás. A korlátozást a Gyömrői út–Kőér utca–Üllői út, vagy a Vak Bottyán utca-Kőér utca–Gyömrői út útvonalon lehet elkerülni. A Ferihegyi repülőtérre vezető úton nem kell korlátozásra számítani.

68-as autóbusz

A lezárás idején a 68-as autóbusz az Akadémiaújtelep, 525. tér felé a Simonyi Zsigmond utcában a Bartók Béla utcáig a menetrend szerinti, majd a Simonyi Zsigmond utca–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Sibrik Miklós út terelt útvonalon közlekedik. A Kőbánya-Kispest M és a Felüljáró (Gyömrői út) megálló kimarad.

A busz az alábbi ideiglenes megállókban áll meg:

  • Kőbánya-Kispest M: a 909-es, a 968-as éjszakai autóbusz Kispest, Kossuth tér irányú megállóhelyén;
  • A korábbi forgalmi rendtől eltérően az autóbuszok nem érintik Kőbánya-Kispest, fordulót, a terminál területére közvetlenül nem térnek be. Az autóbuszok a Vak Bottyán utcán létesített megállóhelyen állnak meg.
  • Kőér utcai uszoda: a 99-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utca: a 117-es és a 151-es autóbusz megállóhelyén;
  • Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén;
  • Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén.

A lezárás alatt a 68-as autóbusz Kispest, Vas Gereben utca felé a Sibrik Miklós úton a Gyömrői útig a menetrend szerinti, majd a Gyömrői út–Kőér utca–Vak Bottyán utca–Szabó Ervin utca terelt útvonalon közlekedik. A Felüljáró megálló kimarad.

A busz az alábbi ideiglenes megállókban áll meg:

  • Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén;
  • Diósgyőri utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén;
  • Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utca: a 117-es, a 151-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utcai uszoda: ideiglenes megállóhelyen a Vak Bottyán utcában.

98-as autóbusz

A lezárás idején a 98-as autóbusz Rákoscsaba felé a Kőbánya-Kispest M–Déli bejáró út–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Csévéző utca terelt útvonalon közlekedik. A Felüljáró (Gyömrői út) megálló kimarad.

A busz az alábbi ideiglenes megállókban áll meg:

  • Kőér utcai uszoda: a 99-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utca: a 117-es és a 151-es autóbusz megállóhelyén;
  • Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén;
  • Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén.

A lezárás alatt a 98-as autóbusz Kőbánya-Kispest M felé a Gyömrői úton a Sibrik Miklós útig a menetrend szerinti, majd a Gyömrői út–Kőér utca–Vak Bottyán utca–Déli bejáró út–Kőbánya-Kispest M terelt útvonalon közlekedik. A Felüljáró megálló kimarad.

A busz az alábbi ideiglenes megállókban áll meg:

  • Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén;
  • Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utca: a 117-es és a 151-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utcai uszoda: ideiglenes megállóhely a Vak Bottyán utcában.

202E autóbusz

A lezárás alatt a 202E autóbusz Rákoskeresztúr felé a Kőbánya-Kispest M–Keleti bejáró út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Gyömrői út–Felsőcsatári út–Kozma utca terelt útvonalon közlekedik. A Bányató megálló kimarad.

A lezárás idején a 202E autóbusz Kőbánya-Kispest M felé a Kozma utcában a Sírkert útig a menetrend szerint, majd a Kozma utca–Felsőcsatári út–Gyömrői út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Kispesti lehajtó–Lehel utca–szervizút–Kőbánya-Kispest M terelt útvonalon közlekedik. A busz ideiglenesen a 98E, a 193E, a 200E, a 282E és 284E autóbusz Kőbánya-Kispest P+R megállóhelyén áll meg.

909-es, 968-as autóbusz

A lezárás ideje alatt a 909-es és a 968-as autóbusz a Deák Ferenc tér M, illetve a Cinkotai autóbuszgarázs felé a Simonyi Zsigmond utcában a Bartók Béla utcáig a menetrend szerint, majd a Simonyi Zsigmond utca–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Sibrik Miklós út terelt útvonalon közlekedik. A Kőbánya-Kispest M és a Felüljáró (Gyömrői út) megálló kimarad.

A busz az alábbi ideiglenes megállókban áll meg:

  • Kőbánya-Kispest M: a 909 és a 968-as éjszakai autóbusz Kispest, Kossuth tér irányú megállóhelyén;
    A korábbi forgalmi rendtől eltérően az autóbuszok nem érintik Kőbánya-Kispest, fordulót, a terminál területére közvetlenül nem térnek be. Az autóbuszok a Vak Bottyán utcán létesített megállóhelyen állnak meg.
  • Kőér utcai uszoda: a 99-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utca: a 117-es és a 151-es autóbusz megállóhelyén;
  • Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén;
  • Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén.

A lezárás idején a 909-es és a 968-as autóbusz Kispest, Kossuth tér felé a Sibrik Miklós úton a Gyömrői útig a menetrend szerinti, majd a Gyömrői út–Kőér utca–Üllői út–Kispest, Kossuth tér terelt útvonalon közlekedik. A Felüljáró és a Kőbánya-Kispest M megálló kimarad.

A busz az alábbi ideiglenes megállókban áll meg:

  • Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es autóbusz megállóhelyén,
  • Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utca: a 117-es és a 151-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kőér utcai uszoda: ideiglenes megállóhelyen a Vak Bottyán utcában;
  • Határ út M: a 914-es, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén;
  • Corvin körút: a 914-es, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén;
  • Lehel utca: a 914-es, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén.

 

Forrás: BKK.hu