Futár

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

Talán észrevettétek már, hogy kerületünkben is több helyen bekapcsolták a FUTÁR kijelzőket. (Tudom, eddig is bekapcsolt állapotban voltak, csak éppen nem közvetítettek semmiféle információt. De most már rendeltetésszerűen működnek több helyen.) A Fő téren lévő kijelző az első csomóponti, 2×8 soros kijelző, melyet bekapcsoltak a városban. De mi is ez a FUTÁR? Olyan valós idejű utastájékoztató rendszer, mely GPS adatok alapján percre pontosan jelzi, mikor érkezik az adott járat a megállóba. Így tudhatjuk, mennyi időnk van a következő busz érkezéséig, ráérünk-e még venni egy újságot, beszélgetni az ismerősünkkel, akivel most futottunk össze, vagy pillanatokon belül érkezik a busz.

Eddig én a Kucorgónál és ugye az Elágon láttam működő kijelzőt. Ti találkoztatok már máshol is bekapcsolt kijelzőkkel a kerületben?