Úthálózat fejlesztése

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!
Fejlődik a kerület úthálózata

1, Befejeződtek a kisajátítási eljárások, megkötötték a kivitelezési eljárást, így elhárult minden akadály a Ferihegyi út meghosszabbítása előtt. Az útvonal a Felsőbabád utca vonalában éri el a Baross utcát, ahol lámpás kereszteződés kerül kialakításra zebrával együtt.  Az út megépítése után a Baross utcáról átkerül ide a fő forgalom, így elkerülve Rákoshegy központi részét, így a lakók közúti forgalomból eredő zajterhelése csökkenni fog. A munkálatok várhatóan augusztus végén érnek véget, így az iskolakezdésnél már használható lesz.

2, Másik jó hír, hogy végre már nem csak ígéret, hogy összekötik a Cinkotai utat a Keresztúri úttal, hanem megvalósulás rögös útjára lépett. Folyamatban vannak a kisajátítások, és talán 2018-ban megkaphatja az önkormányzat az építési engedélyt, így 2019-ben megkezdődhet az építkezés. A tervek szerint a Vidor utcát hosszabbítanák meg, és a Határmalom utcánál kapcsolódna a Keresztúri úthoz. Ezzel a beruházással tehermentesül a Pesti út Keresztúri út Cinkotai út közötti szakasza, valamint maga a Pesti út – Cinkotai út kereszteződése, ahol délutánonként a balra kanyarodó sáv telített, és a vége sokszor belóg a belső egyenes irányú sávba, ezzel balesetveszélyes helyzeteket okozva.

 

Borítókép: Riz Levente / Facebook