2018-as választás eredménye

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!
A feltüntetett darabszámok a leadott szavazatok számát jelenti.

2018.04.08-án lezajlott kerületünkben is az országgyűlési választás. A jelölteket közül Dunai Mónika nyert, de mint látható a diagramból, nem élvezi a kerületi szavazók többségének támogatottságát. Amennyiben az ellenzék ténylegesen összefog, és az LMP-s Schmuck Erzsébet visszalép, simán vihette volna ezt a szavazókerületet is, és nem lett volna meg a Fidesz 2/3-a, mivel az MSZP-s Lukoczki Károly 37,23%-ot kapott, míg Dunai Mónika 41,25%-ot. A különbség 2239 db szavazat. (Az LMP-s Shmuck Erzsébetre 2694 db szavazat érkezett.)

Az adatok a www.valasztas.hu oldalról származnak, ebből készült a diagram. A 200 alatti darabszámmal rendelkező jelöltek nem kerületek feltüntetésre.

2 thoughts on “2018-as választás eredménye

  1. Mindenek előtt gratulálok Dunai Mónikának az elért eredményéhez.
    Örülök, hogy a választások eredménye a FIDESZ győzelmét hozta és a kétharmados többséget is sikerült elérni, megerősítve a kormányt, hogy továbbra is kiálljon a magyarság, a nemzet érdekeiért. Minden esetre, legyünk azért önkritikusak is, tudván hogy mennyit tettünk az ország érdekében, de ha az ellenzék kritikáját nem hagyhatjuk figyelmen kívül, miszerint nem a FIDESZ nyerte meg a választást hanem az ellenzék veszítette el (etikai kérdéseket itt nem vizsgálva) akkor ne dőljünk ám hátra, mert mi is tudjuk hogy a kormánynak nagyon sok teendője van még, hogy kihúzzuk az ellenzék méregfogát és tegyük rendbe az egészségügyet. Az oktatásban meg értessük már meg világossan a tanári és diák társadalommal, hogy mivel tartoznak az országnak és a nemzetnek, aki biztosítja nekik a lehetőséget, (amennyi egyelőre tellik) de ezért elvárásaink is vannak. Kérjük a „fejeket” sok területen rendbe tenni.
    Ehhez a munkához kitartást, erőt és egészséget kívánok, Dunai Mónikának, és köszönet mindazoknak akik munkájukkal és szavazatukkal is támogatták.

  2. És mi mindent tett a kormány a magyarság érdekében? Átverés az egész migráns helyzet, ezzel közben elterelik a figyelmet arról, hogyan befolyásolták a választás, pl az M1, és a TV2, akiket a választási bizottság elmarasztalt.
    Több fideszes képviselő, köztük Dunai Mónika is olyan helyen, olyan körülmények között kampányolt, ami a választási törvény szerint tilos. Emiatt ugye Orbán Viktort is elmarasztalták.
    És mi az a kijelentés, hogy a tanári és diák társadalom tartozik a nemzetnek? Mivel tartoznának? Miért gondoljátok ti, fideszesek, hogy az az ország érdeke, amit ti mondták? Tényleg úgy gondoljátok, hogy az az ország érdeke, hogy házi (kormányközeli) emberek cégeihez vándoroljon az EU-s és nem EU-s pénz? Ezek között megemlítve például az új szerencsejáték törvényt, melyet ha jól tudom, az EU is kritizált, mely szerint nem lehet nyerőgépeket üzemeltetni, csak kaszinókba. Persze ekkor koncessziót Andy Vajna nyert, aki kormánybiztos volt.

Comments are closed.