Rákosmente Környezetvédelmi Pályázata 2020

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról szóló Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 56/2005. (XII. 14.) rendelete 2. § (1) b) pontja alapján Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente polgármestere nyilvános pályázatot hirdet környezetvédelmi támogatás elnyerésére.

A pályázat célja a kerület polgárai életminőségét javító környezetvédelmi intézkedések, beruházások, programok elősegítése, ezen belül is elsősorban a településtisztasági feladatok, zöldterületgazdálkodás, út menti zöldsáv- és parkfenntartás, az épített környezet védelmét elősegítő
tevékenységek támogatása.

Az alábbi témákra lehet pályázatot benyújtani.

1) a kerületben környezetvédelmi, klímavédelmi tevékenységet folytató civil szervezetek, közoktatási intézmények kerületben megvalósuló projektjei minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsák meg a kerület lakosait, ezen projektek támogatására pályázatonként legfeljebb 300.000 Ft értékben,

2) társasházak, egyházi épületek előkertjeinek, zöldfelületi kertek kialakításának támogatására társasházanként, egyházi ingatlanonként legfeljebb 300.000 Ft értékben, több társasházi, egyházi ingatlanon megvalósuló kertfejlesztési projekt esetén társasházanként, egyházanként 500.000 Ft értékben,

3) méhbarát kert, madárbarát kert, rovarhotel létesítése legfeljebb 30.000 Ft értékben,

4) zöldfelülettel rendelkező ingatlanok területén csapadékvíz gyűjtéséhez és öntözési célú felhasználásához, illetve komposztáláshoz szükséges eszközök beszerzésének támogatására ingatlanonként legfeljebb 35.000 Ft értékben, társasházanként legfeljebb 50.000 Ft értékben,

5) egyházi épületek, közintézmények, társasházak magánterületén kerékpártárolók létesítésének támogatása pályázatonként legfeljebb 50.000 Ft értékben.

Pályázók köre:

Az 1) téma esetében a kerületben környezetvédelmi, klímavédelmi tevékenységet folytató civil szervezetek, közösségek, közoktatási intézmények.

A 2-5) témák esetében a kerületben lévő társasházak.

A 2), 4) és 5) témák esetében kerületi egyházak.

A 3-4) témák esetében a kerületben állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyek – saját tulajdonú, a kerület közigazgatási területén lévő – lakóingatlanának fejlesztésére.

Az 4)-5) téma esetében kerületi közintézmények.

1), 4) és 5) téma esetén közoktatási intézmények.

A pályázat részletes kiírása és az adatlap elérhető a www.rakosmente.hu honlapon, továbbá a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (Budapest, Pesti út 165., földszint).

A pályázat benyújtható postai úton a Környezetvédelmi Irodának címezve (Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal, 1173 Budapest, Pesti út 165.) vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában 2020. július 31-ig.

A JELENLEGI HELYZETRE TEKINTETTEL PÁLYÁZATAIKAT PDF FORMÁTUMBAN, E-MAIL ÚTJÁN IS BENYÚJTHATJÁK A KORNYEZET@RAKOSMENTE.HU CÍMRE.

A zárt csomagoláson kérjük feltüntetni: Környezetvédelmi Pályázat 2020.

A benyújtás határidejének a Polgármesteri Hivatalba történő érkeztetés dátuma tekintendő. A késve érkezett pályázatok elbírálás nélkül érvénytelennek minősülnek.

A kiíró a pályázatokat folyamatosan bírálja el.

A pályázati felhívás és az adatlap az alábbi linken érhető el:
http://rakosmente.hu/…/Pal…/kornyezetvedelmi_palyazatok.aspx