25 éves az Erdős Renée ház

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

erdos_kiallitas„25 év az Erdős Renée Házban” címmel 148  képző – és iparművész munkájából nyílt kiállítás 2015. szeptember 1-én az Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóteremben.
Riz Levente polgármester születésnapi köszöntőjében kiemelte, az 1990. szeptember 1-én megnyílt Erdős Renée Ház mára a kortárs magyar képző- és iparművészet fontos színterévé vált. Ugyanakkor jelentős szerepet tölt be Rákosmente kulturális életében is. A látogató megismerheti az egykor 5 önálló településből összecsatolt kerület helytörténetét, természeti kincseit, a Merzse mocsár világát, és végül, ami a legtöbb értéket és megújulást hordozza, fontos bástyája a kerületben élő művészeknek. Az Erdős Renée Ház az elmúlt 25 év alatt magas színvonalú egyéni és csoportos kiállításokon mintegy 600 nemzetközi és magyarországi művész alkotásait mutatta be a nagyközönségnek a kiállítótermekben.

Rákosmente Önkormányzata a jövőben is meghatározó szerepet szán az Erdős Renée Háznak, valamint fontos küldetésének tekinti, hogy az intézmény a jövőben is otthont nyújtson a helyi képzőművészeknek, hangsúlyozta a polgármester. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően, a házban hamarosan megvalósul egy interaktív kiállítás, amely a kerület helytörténetét fogja bemutatni. Terepasztalon, multimédiás felület segítségével, kisvonatokkal lehet majd végig járni, és megismerni a különböző városrészeket. Riz Levente polgármester végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik munkálkodásuk eredményeképpen az intézmény a kortárs magyar képző- és iparművészet fontos színterévé válhatott.
A kiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg.
Közreműködött Balogh Lázár orgonaművész.
A tárlat kurátorai Hódos Mária és Ádám Ferenc.
A tárlat szeptember 20-ig látogatható naponta 14-től 18 óráig.

forrás: rakosmente.hu