68,5 millió forintos intézményfejlesztés Rákoshegyen

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!
Forrás: rakosmente.hu
Forrás: rakosmente.hu

2015. szeptember 8-án Riz Levente polgármester ünnepélyes keretek között adta át 68,5 millió forint értékben a Czimra Gyula Általános Iskola felújított épületét és a megújult Kép utcai gyermekorvosi rendelőt. Az eseményen Fanóné Barsi Edit megbízott igazgató mondott köszönetet az önkormányzatnak, amiért ezentúl modernebb épületben tölthetik mindennapjaikat a gyermekek és a pedagógusok egyaránt. Ezt követően Riz Levente köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Rákosmente Önkormányzatának kiemelt célja a kerület oktatási és egészségügyi intézményeinek korszerűsítése, a 2015-ös évben közel 1 milliárd forint értékű beruházások valósulnak meg a kerületben. Rákosmentén az elmúlt időszakban számos intézmény megújult, mint például az Újlak utcai Általános Iskola, a Diadal úti Általános Iskola, a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola, a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, valamint a napokban befejeződött a Zrínyi Miklós Általános Iskola energetikai korszerűsítése is. Jelenleg folyamatban van a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Ferihegyi úti Szakrendelőjének fejlesztése is.

A Czimra Gyula Általános Iskola a felújítás során új külsőt kapott, megújult a tetőszerkezet, kicserélték a nyílászárókat, megtörtént az épület homlokzati hőszigetelése, öntött táblás kerítésrendszert alakítottak ki, valamint kerti padokat helyeztek el a belső udvarban. Az iskolával szemben található gyermekorvosi rendelő is megszépült, szintén megvalósult a hőszigetelés, a nyílászárók és a tetőszerkezet cseréje, a belső járólapokat kicserélték, új mosdókat és konyhabútort helyeztek el, kifestették a szobákat és az épület külsőleg is új színt kapott.

Rákoshegyen az elmúlt években megvalósult a Helikopter lakópark csapadékelvezető rendszerének és a kerületrész tereinek felújítása, valamint számos útszakasz aszfaltozása befejeződött. Idén ősszel birtokba vehetik a lakók a Zsuzsanna téren kialakításra kerülő „felnőtt játszóteret”, illetve 2016 tavaszáig elkészül a Szilárd utca aszfaltozása is.

Az átadó ünnepségen részt vett Szabó Tiborné és dr. Bényi Zsolt önkormányzati képviselő.

Forrás: rakosmente.hu