Hírhozó kézbesítés

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

hirhozo_logoMi is az a Hírhozó? A Rákosmenti Önkormányzat által kiadott újság, amiben elsősorban az önkormányzattal kapcsolatos hírek és rendezvények szerepelnek.

Elvileg ennek a lapnak minden kerületi háztartásba el kellene jutnia. Az elmúlt időben azonban ez nem így történik. Többen jelezték, hogy egy ideje nem kapják meg időben a friss számot, (mint ahogy hozzánk is két hét késéssel érkezett meg a mostani azaz a 12-i kiadású lapszám most hétfőn, 26-án érkezett meg,) de vannak olyan is kerületszerte, akik egyáltalán nem kapták és nem kapják meg a lapot. Egyes információk szerint a lap terjesztését a Magyar Postára bízták, viszont hozzánk biztosan nem a postás kézbesítette, hiszen más, ingyenes reklámújságokkal együtt érkezett. Ez mondjuk az embereket a legkevésbé érdekli, a lényeg az lenne, hogy időben megkapják az újságot, és részt tudjanak venni a meghirdetett programokon, ne csak utólag értesüljenek róluk.