Lomtalanítás

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

Évenkénti egyszeri, díjmentes lomtalanítás

A lakosság minden évben igénybe veheti az FKF Nonprofit Zrt. éves, meghatározott időpontban történő, külön díjazás nélküli lomtalanítási szolgáltatását. Ennek keretében lehetőség van megválni a háztartásokban keletkezett nagydarabos hulladékoktól.

Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében arra kérjük a lakosságot, hogy tartsák be a tájékoztató anyagban leírtakat, és csak a megjelölt időpontban helyezzék ki lomjaikat!

Fotó: FKF.hu

A lomtalanítási területeket körzetekre osztottuk, amely biztosítja, hogy adott időben egy kisebb területről, koncentráltan, nagy erőkkel szállíthassuk el a kikészített lomokat. Így rövidebb ideig okoz kellemetlenséget a kikészített lom.

Az időpontok kialakításánál fokozott figyelmet fordítottunk a nemzeti- és vallási ünnepekre, amikor is Társaságunk lomtalanítást nem végez.
A lakosság tájékoztatása érdekében itt a honlapunkon közzé tesszük a  lomtalanítási időpontokat.

Célunk, hogy valamennyi budapesti háztartásban időben felkészülhessenek a lomtalanításra és előre tervezhessenek.
A háztartásokat idén is a postaládákba eljuttatott hivatalos levelünkben, valamint a társasházak lépcsőházaiban elhelyezett plakátokon tájékoztatjuk a lomok kikészítésének pontos időpontjáról.

Lomok kikészítésének időpontjai 2015-ben:

XVII. kerület – november 11-23. (Az elszállításra a következő napon kerül sor.)

Kérjük, hogy Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében kizárólag a tájékoztató anyagunkban, illetve a lépcsőházban elhelyezett plakáton feltüntetett időpontban helyezzék ki lomjaikat Budapest közterületi rendjének és megóvásának érdekében!
Ne készítsen ki:

  • a háztartásokban naponta képződő háztartási hulladékot,
  • ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot,
  • veszélyes hulladékot,
  • építési törmeléket,
  • autógumit, autóroncsot,
  • zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű)

A lomok kikészítésének módja:

  • Kérjük, hogy a lomot olyan helyre helyezzék ki, amely járművünkkel könnyen megközelíthető.
  • Fontos, hogy a lomok ne tegyék az úttestre, mert akadályozhatják a forgalmat, illetve balesetet okozhatnak.
  • Kérjük, hogy a közterületi rend megóvása érdekében a levelünkben feltüntetett kikészítési időpontban helyezzék csak ki a lomot, melyet a következő napon szállítunk el.

A lomtalanítás utáni takarítás: Társaságunk a lomtalanítást követően elvégzi az érintett terület alapos takarítását. Az ingatlanok előtti járdaszakasz megtiszítása a tulajdonosok kötelezettsége. Kérjük, legyenek partnereink!
Hasznosítható hulladékok: Környezetünk megóvása érdekében, a  hasznosítható hulladékokat (fehér üveg, színes üveg, papír, műanyag, fém doboz, italos kartondoboz) kérjük, ne a lomokkal együtt helyezze ki, hanem használja a házhoz menő szelektív gyűjtőtartályokat, gyűjtőszigeteinket, illetve hulladékudvarainkat!

Veszélyes hulladék begyűjtése: A háztartásokban keletkező, szakszerű ártalmatlanítást igénylő hulladékok átvételére Társaságunk minden körzetben az elszállítás napján  ideiglenes gyűjtőpontot üzemeltet. Pontos helyszínéről tájékoztató levelünkben adunk tájékoztatást. A veszélyes hulladék átvétele minden egyes körzetben a lomok kikészítését követő napon történik 12ºº és 18ºº óra között, hétvégére eső gyűjtési napokon 10ºº és 16ºº között.

A gyűjtőpontokon leadható veszélyes hulladékok:

  • sütőzsír, sütőolaj és göngyölegei,
  • festékmaradék és göngyölegei,
  • olajos műanyag flakon,
  • oldószerek, hígítók,
  • növényvédő szer,
  • szárazelem,
  • elektronikai hulladék,
  • gumiabroncs,
  • szóró palack,
  • fénycső.

Kép és forrás: FKF.hu