Kucorgó téri rendezés

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

frissítve: 2010.03.12.

A Kucorgó tér jelenlegi állapota nem elfogadható. Ezt mindenki tudja. Több bódébolt és egy vastelep van a területen jelenleg. Ezek felszámolását ígéri az az építtető cég, akik a tér mögötti társasházat is felépítették. A terület 3 telekből áll, korábban ezekre külön külön épített volna 1-1 épületet, alsó szinteken üzletekkel, felsőbb szinteken 73 lakással. A tervek 1,5 éve megváltoztak. Akkor a vállalkozó az önkormányzathoz fordult, hogy a telkeket összevonhassa és arra egyben, egy épületet, egy bevásárlóközpontot építhessen fel. A lakókkal egyeztetve megszülettek a tervek a plázát illetően. Az ő kérésüknek megfelelően a két telek közé nem drótkerítés kerül kivitelezésre, hanem egy 6 méter magas  úgynevezett „zöld fal”. Az ő kérésüknek megfelelően a parkolót és az árurakodást a pláza alá tervezték. Szép lassan megszületett a kompromisszumos megoldás, amikor hirtelen újabb ellenállásba ütköztek, megjelentek újabb, környéken lakók, akiknek nem tetszenek az új tervek, sőt, nem akarnak plázát egyáltalán, ők az eredeti terveket akarják. Az hangoztatják, hogy nagy lesz a forgalom, nő a légszennyezés. Persze hatástanulmány még nincs a forgalomról, de ők kijelentik, hogy nőni fog a forgalom a környéken. Persze az nem jut el a tudatukig, hogy a plázát csak a környéken lakók használnák, Maglód, Ecser Pécel és Rákosmente lehet a vonzáskörzete, esetleg Kőbánya egy kis része. Mivel Maglód és Ecser lakossága eddig is erre járt vásárolni, ha esetleg plázába akart menni, csak nem állt meg itt, így azt kell mondanom, megalapozatlan olyan állítást tenni, hogy a forgalom nagyon nőne. Csak azok fognak autóval erre jönni, akik már eddig is erre jártak. Ez alól talán a Péceliek lesznek kivételek, de ők is kisebb utat fognak megtenni a kerületben az itteni plázáig.

Az ellenzők másik érve, hogy gigapláza fog épülni ide. Hát nem tudom, de egy 2 emeletes 26000nm-esnek tervezett plázát gigaplázának nevezni butaság. Vajon akik ezt gigaplázának nevezik, minek neveznék az Árkádot (42 000nm), vagy az Aréna Centert (122 000nm)?

Eszembe jutott az Allee építkezési képeit nézegetve, hogy itt is megoldás lehetne, ha a pláza melletti Hegyalatti utcát egy részen lesüllyesztenék. Így a plázát a föld alatt tudnák megközelíteni, és nem kapnának az ott lakók több kipufogógázt.