Kijavították a felsővezeték szakadást Kőbánya felső állomáson, így ismét elindulhatott a vonatforgalom Budapest-Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között mindkét vágányon. Várhatóan késő délutánra…
Idén most először esett nagyobb mennyiségű, megmaradó hó. Fontos tudni, hogy hóesés esetén a lakóház tulajdonosának kötelessége a járdák síkosságmentesítése.…
Egy 19 éves nő belehalt sérüléseibe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2018. január 12-én 19 óra 40 perckor érkezett bejelentés,…
Rákosmente Önkormányzata 50 millió Ft-os összeget kapott kerületi kezelésű utak felújítására. Így megújulhat a Csabagyöngye utca (Lember utca, Szabadság sugárút…
A rendőrség 19 óra magasságában lezárta a Pásztortűz utcát a Lilaorgona és a Gyöngyfüzér utca között. Eddigi tájékoztatás szerint valami…
A rendőrség 19 óra magasságában lezárta a Pásztortűz utcát a Lilaorgona és a Gyöngyfüzér utca között. Eddigi tájékoztatás szerint valami baleset történt, de valószínűleg nem közúti. A helyszínre több rendőrautó és egy mentő is érkezett. Az adott területen egy építkezés is folyik. További részleteket egyelőre nem tudunk.
Újabb részletek derültek ki: A baleset az építkezésen történt
A második szint tetejének betonozásakor a betonkeverő gémje túlságosan közel került a légkábelhez, az áram áthúzott, így a gémet fenn irányító két embert áramütés ért, aminek következtében az építésvezető a tetőről lezuhant és fejjel a betonba csapódott. Esély nem volt a túlélésre. A másik munkást mentővel kórházba szállították.
Az építésvezető, R. Zoltán, a szomszédságban már több házat épített, így jól ismerték a környéken. Öt gyermeke maradt félárván karácsony előtt. Részvétünk a családnak.
Frissítés (12.23.): Egyik szomszéd szerint az építkezés meg volt átkozva. Amikor az alapot készítették, az érkező betonkeverő megcsúszott, kidöntötte a kerítés egy részét. A baleset előtti napon érkeztek meg az ablakok a házhoz, de akkor is megbillent a teherautó és az egész rakomány leborult, összetört.