Őszi, téli közlekedés

Ez a bejegyzés több mint 30 napja frissült utoljára. A benne olvasható információk már elavultak lehetnek!

Eljött a téli időszámítás, most már korábban sötétedik. Autósoknak és gyalogosoknak is fel kell készülni a biztonságos közlekedésre.

Autósként nézzük át az elektromos rendszereket, az akkumulátor töltöttségét, ellenőrizzük a világítást, minden izzónk, lámpánk világít-e. Főképp igaz ez tompított első lámpákra, hiszen ha csak egy ég, a szembe jövő azt is hihető, hogy csak egy egy nyomos jármű (pl motorkerékpár) jön szembe, és olyan előzésbe kezdhet, amit személyautóval szemben nem tenne meg. Ugyanígy fontosak a hátsó helyzetjelzők a megfelelő észrevehetőség miatt. Ködlámpát csak ködben használjunk! Esőben, hóesésben ne használjuk mert csak a szembejövőt zavarjuk a feleslegesen erős és szétszóródó fénnyel. A hátsó ködlámpa teljes neve: ködzárófény, tehát csak akkor használjuk, ha mögöttünk nem jön senki, hiszen fénye erősebb a helyzetjelzőnél, sőt a féklámpánál is, így zavarja a mögöttünk jövőt. Ha valaki utolért minket, kapcsoljuk ki!

A másik fontos dolog, hogy cseréljük le a nyári gumit télire. Sok előnye van, pl hideg időben, 7 fok alatt jobban tapad, mint a nyáriak, jobb a vízelvezetése is, valamint könnyebben tapad meg a hóban is a mintázata miatt. A jobb tapadás miatt kisebb a fékút, előbb megáll a jármű, így kisebb a koccanás / baleset veszélye.

Gyalogosként télen különösen fontos, hogy a járdán közlekedjünk, sosem az úttesten, hiszen ha az autó esetleg megcsúszik, veszélybe kerülhetünk. Lehetőség szerint legyen rajtunk valamilyen fényvisszaverő, akár a cipőn, vagy a hátizsákon, kézitáskán, hiszen így jobban észlelhet a többi közlekedő. A gyalogátkelőhelyeket megfelelő óvatossággal közelítsük meg, ne lépjünk az autók elé, hiszen télen megnő a fékút, és a szürkületben, sötétben nehezen látnak meg minket, főleg, ha szürke és fekete a ruházatunk mindenféle fényvisszaverő rátét nélkül.

Fontos, figyeljünk a közlekedőtársainkra, és próbáljunk meg láthatóvá válni a többiek számára!