Ferihegyi út felújítása

A csatornázás után hétfőn végre elkezdték a Ferihegyi út újraaszfaltozását a Pesti út és az Ároktő utca között. Várhatóan 20-ra már készen is lesznek vele és kerületünk egyik fő útpályája…

Útfelújtás

Nekiláttak Rákoshegyen a Lőrinci út felújításának. Az elkövetkező időben lecserélik az út burkolatát. A közlekedés kijelölt terelőutakon történik, melyeket táblával jeleznek.

Vonatkésések várhatóak ma

A MÁV-Start közleménye: A hőség miatt sebességkorlátozásokat kellett bevezetni a teljes vasúti pályahálózaton július 23-án 12 órától 19 óráig. A korlátozás miatt jelentős késések, vonatelmaradások és csatlakozásmulasztások várhatók a délutáni…

Gyalogos gázolás

Ma hajnalban Rákosligeten a vasúti átjáróban a vonat gyalogost gázolt, ezért a helyszínelés idején a Bp-Gödöllő irányba közlekedő vonatok késnek.

Vágányzár

A MÁV 120a (Bp. Keleti – Újszász – Szolnok) vonalán július 20 és augusztus 2-a között vágányzári menetrend van érvényben. Az első héten a Rákoshegy és Maglód között a városból…

Vihar

Kerületünkön is átvonult a beharangozott vihar. A szél több fát kis az utakra döntött, megrongálta az „Anna-ház” tetejét is. Több helyen kisebb-nagyobb áramkimaradások voltak, van, ahol a kábeltévé sem működött,…

Lomtalanítás

[singlepic id=20 w=320 h=240 float=left]Szomorú vagyok. Rákoskerten a napokban van lomtalanítás. Konkrétan 16-án. Mindenki megkapta a levelet, hogy a lomokat 15-én készítsék ki, az elszállítás másnap történik. úgy látszik, sok…

Kerületünk képekben

[nggallery id=1]

P+R Pécelen

05.14-én Pécelen átadták a vasútállomás mellett EU-s pályázaton nyert összegből kialakított P+R parkolót 85 + 4 (mozgássérülteket szállító) autó számára. Vajon a kerületi vasútállomásokon mikor kerül ez kialakításra, megépülnek-e a…

Változás a központ átépítésében

Az önkormányzat tervei szerint a központban a mostani buszvégállomás helyén egy park jönne létre, alatta mélygarázs, a központ és a Szent Kereszt tér közé sétányt terveztek egészen a Népkertig. Az…